Az igazság, ami fáj

forrás: Gy. Szabó Csilla

Orvosi eredményt még nem vártam akkora izgalommal, mint a tegnapi koronavírus tesztemét. És bánkódni sem bánkódtam még negatív lelet miatt úgy, mint most. Szinte biztos voltam benne, hogy március közepén „sikeresen” átestem a betegségen. Nem mintha zavarna a járvány miatti elővigyázatossági szabályok betartása, de a másfél hónapnyi lábadozásért és gyengeségért megérdemeltem volna a „védettség” illúzióját.

A járvány kitörése óta kavarognak bennem az érzések és a gondolatok. De eddig úgymond „kegyeleti okokból”, nem akartam a történések mélyére ásni.

S bár a magyar ismerőseim között többen is kamunak tartják ezt az egész hisztériát, én másképp látom a dolgokat. Ebben nyilván nagy szerepe van annak, hogy a nagy univerzumhoz és benne a mi pici bolygónkhoz is az átlagtól eltérően viszonyulok. Mégis a vegánságom az, ami leginkább befolyásol a koronavírusról kialakított véleményemben.

Az igazság, ami fáj. Ez lehetne a mottója annak, amit valójában gondolok erről az egészről.

Azt mindenki tudja, hogy a kínai Vuhanból induló járvány bölcsője nagy valószínűséggel – sokak szerint biztosan – a helyi piac, az úgynevezett wet market. Azt már kicsit kevesebben, hogy ebben az európai szem számára érhetetlen kavalkádban a frissen vágott nyers hús, a vad, a háziasított és a haszonállatok a legkisebb óvintézkedés nélkül keveredhetnek. Arra pedig már csak néhányan figyelhettek fel,  ez lett táptalaja annak, hogy a denevérek hordozta vírus, a tobzoska közvetítésével végül az embert is megtámadja. Nem véletlen, hogy a kínai kormány már az év elején betiltotta az élő példányok, köztük a vadállatok kereskedelmét. No persze, csak átmeneti időszakra. Amíg a járvány tart.

Image by Omi Sido from Pixabay

Nem ez az első eset az emberiség történetében, hogy az állatok közvetítésével komoly betegségek , járványok ütik fel a fejüket. A legagresszívabb vírusfertőzéseknek szerény becslések szerint is legalább kétharmadát köszönhetjük az elavult étkezési szokásainknak és az állattartásnak. A SARS a cibetmacskából, a MERS a tevéből indult „hódító útjára”, de a teljesen hétköznapi szalmonella-fertőzés hátterében is állati eredetű élelmiszerek fogyasztása áll. A kólibaktérium és a hepatitis-E esetében már az is elegendő, ha hozzáérünk egy szennyezett húsos csomaghoz és nem mosunk utána kezet.

Amikor vegán lettem, a szívemre hallgattam, s nem az eszemre. Nem gyűjtöttem az érveket, nem kerestem statisztikákat, sem tudományos tanulmányokat a váltás megindoklásához.

Most azonban egyre nyilvánvalóbb az a folyamat, amely arra figyelmeztet bennünket, hogy változtatnunk kell. Nekünk, hétköznapi embereknek. A felelős kormányokról már nem is beszélve.

A környezetünk rombolása éppen olyan pusztító erővel fog hatni a jövőnkre, mint a köztünk élő egyre nagyobb számú és egyre agresszívebb vírusok rendszeres belobbanása. És itt ismét visszatérünk az állattartáshoz, amellyel kapcsolatban többnyire a növekvő CO2 kibocsátáson szoktak viccelődni a hithű húsevők. Pedig ez csak egy szelet a tortából. Sokkal aggasztóbb, hogy a világszerte tomboló erdőtüzek oka gyakran az, hogy a farmerek az állattenyésztéshez szükséges takarmány előállításához újabb és újabb, addig természetes, oxigént termelő területeket vesznek birtokukba. De a rendelkezésünkre álló édesvíz tartalékok rohamos csökkenésében is nagy szerepe van az élőállat tenyésztésnek.

A szakemberek egy része már azzal is ki lenne békülve, ha legalább mérsékelni lehetne az intenzív hús- és tejipari termelés pusztító hatásait.

A végleges megoldás azonban itt van a tányérunkon, s kizárólag a mi döntésünkön múlik.

S hogy miért változtatnánk a jól bevált szokásainkon? Mondjuk azért, amiért autóval járunk lovaskocsi helyett, amiért a nappali közepén nem üljük körbe az emberiség fejlődését elindító tűzrakást, és a patakra járás helyett is inkább a vízcsapot nyitjuk ki.

Voltak idők, amikor az emberiség túlélése múlt a vadászaton és az állatok elejtésén. Ez a megállapítás azonban régóta múltidős.

Egészséges alternatívák garmadájából válogathatunk nap mint nap, csak egy kicsit felelősebben kell gondolkodnunk. S ma, amikor a demokrácia vívmányai is néha megkérdőjeleződnek, vajon felmerül-e bennünk, mennyit küzdöttek eleink például a nők választó és választható jogáért, vagy a rabszolgaság mára elfogadhatatlan intézménye ellen?

Nem érvelhetünk tehát azzal, hogy évszázadokon át milyen jól működött ez a rendszer, hiszen tudjuk, hogy teljes mértékig igazságtalan volt. Ahogy az állatok kínzása és kihasználása is az.

A harcos vegánok a vágóhidak szörnyűségével szoktak kampányolni elveik mellett. Bevallom, én képtelen vagyok ezeket végig nézni, s ezért másokat sem kényszerítenék rá. Nekem az is elég, ha a koronavírus és társai elszabadulásának okairól gondolkodunk.

No persze csak akkor, ha van bátorságunk szembe nézni az igazsággal, ami úgy fáj. Még a tegnapi tesztem eredményénél is  sokkal jobban.

0 Komment
0

Kommentelj