STAFÉTA

forrás: Gy. Szabó Csilla

PIROS ZSOMBOR

profi teniszjátékos

Szerencsés vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit szívből szeretek. S bár nagy szónak tűnhet, tényleg a tenisz az életem. Még akkor is, ha nekem is vannak nehéz napjaim. Amikor semmi kedvem az egészhez, amikor megkérdőjelezem az utat, amin járok, de ezeken elég gyorsan átlendülök. Visz tovább a lendület, az akarat és a magam elé, még gyermekként kitűzött célok.

De vannak pillanatok, amikor nekem is meg kell állnom, s az élet más, fontosabb dolgaira gondolni. A mostani is egy ilyen.

A tenisz miatt bizonyos mértékig burokban élek. Az edzések és meccsek ritmusa határozza meg a mindennapjaimat, amely lehet izgalmas vagy sivár, valójában nagyon is kényelmes védelmet biztosít a maga kiszámíthatóságával. S bár egy kívülálló számára elképzelhetetlen teljesítménynek tűnhet ezt az életvitelt követni, számomra ez a normális. De még ez a kellemes burok sem akadályozhat meg abban, hogy szembesüljek mások és általában a külvilág mindennapos problémáival.

Hála érte családomnak, amely a kezdetektől fogva próbál a földön tartani, és az élet legfontosabb értékeire fókuszálni.

A múlt hétvégi, debreceni Davis Kupa-találkozó után alig vártam, hogy újra versenyezhessek. Felemelő érzés volt a magyar válogatott tagjának lenni, az edzések során pedig mindenki előtt bizonyítottam, ismét kitűnő formában vagyok. A koronavírus-járvány azonban keresztül húzta a számításaimat. Leállt a teniszvilág, törölték a versenyeket. A hír engem is sokkolt, mondhatnám, hideg zuhanyként ért, s először csak magamra gondoltam. És az élet igazságtalanságára. Azután elcsitultak bennem az érzelmek, s próbáltam úgy tekinteni a dolgokra, ahogy ténylegesen vannak.

Az emberi élet sohasem lehet fontosabb a tenisznél és az én érvényesülésemnél. Örülök, hogy jól vagyok és a szeretteim is.

Ám ahhoz, hogy ez így is maradjon, változtatnunk kell a mindennapi szokásainkon. A tornák és az ATP-pontok pedig megvárnak.

Fotó: Kiss Lóránt/www.lorantkiss.com

A munka persze most sem állhat meg. Sőt! Kicsit olyan érzésem van, mintha tavaszra tolódna a téli alapozási időszak. Különösen azért, mert az utóbbi hetekben alaposan nekifeküdtünk az erőnléti edzéseknek, s a kényszerszünetben még jobban belehúzunk. Bevallom, nem ez a kedvenc időtöltésem, a játékot, a labdát, a versenyeket sokkal jobban szeretem. Specifikus fizikális képzés nélkül azonban ma már a legszebb tenisszel sem lehet sokra jutni. Nekem pedig nincs más választásom, mint fejet hajtani a tények előtt. Később pedig profitálni a mostani áldozatokból.

Ha minden a jelenlegi ütemben halad tovább, akkor a hat-nyolc hetesre tervezett kényszerpihenőt követően, s részben annak is köszönhetően, magasabb szinten térhetek vissza majd a körforgásba.

Hogy mit is jelent ez majd számokban, most még talán kiszámíthatatlanabb, mint korábban. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy a riválisok többsége is edzéssel tölti majd ezt az időszakot. Hogy ki, és mennyire céltudatos, összeszedett, vagy kitartó a mostani szokatlan helyzetben, az a visszatérés pillanatában lesz majd sosdöntő.

Az utóbbi napok történései csak megerősítenek abban, hogy van élet a teniszen túl is. Még akkor is, ha pontosan tudom, az élvonalba vezető profi mentalitás minden mást a háttérbe állít.

Én mégis úgy gondolom, a sportoló is „csak” ember, és nemcsak az elvégzett munkától függ, győztes lesz belőle vagy vesztes. A legfontosabb pillanatokban végül úgyis a szív dönt, az ész felett.

A közösség és a leginkább veszélyeztettek érdekében, most egy időre le kell mondanunk saját vágyainkról. S ha csak néhány hetes “eltiltással” kell fizetnünk több ezer élet megmentéséért, akkor nem is volt túl borsos az ár.

Piros Zsombor és a SportSpirit

0 Komment
3

Kommentelj