STAFÉTA

forrás: Gy. Szabó Csilla

PIROS ZSOMBOR

profi teniszjátékos

Hihetetlen napok állnak mögöttem! 

Tagja lehettem a belgák elleni győztes magyar Davis Kupa-együttesnek, amely kivívta a novemberi, madridi döntőben szereplés jogát. Ott leszünk a világ legjobbjai között!

Sejtettem ugyan, mi várhat rám Debrecenben, ám a valóság végül minden képzeletemet felülmúlta. Pályára ugyan nem léphettem, mégis igyekeztem a csapat hasznára válni.

Fiatal korom ellenére van már némi Davis Kupa-múltam. 2017 őszén, még be sem töltöttem a tizennyolcat, Köves Gábor meghívott az oroszok elleni válogatottba. Csupán öt hónapot kellett várnom, s a belgák ellen már pályára is léphettem Liege-ben, az utolsó, tét nélküli összecsapáson. Hogy a végeredmény szempontjából nem volt jelentősége a Julien Cagnina elleni találkozónak, az egy cseppet sem vont le a győzelmem értékéből. Ott és akkor, csak az számított, hogy egy az ATP világranglista 248. helyén jegyzett teniszező ellen próbálhatom ki magam, miközben én még csak az 521. voltam az összevetésben.

Újabb félévvel később, de már hazai pályán, Csehország ellen játszhattam a nyitómeccset, s öt szettben nyertem az ATP 91. helyén rangsorolt Jiři Vesely ellen. Pedig én akkor is még csak a 419. helyen álltam.

Legyőzése, hatalmas skalp volt.

A következő, németek elleni meccsen azután egy még nagyobbat is szerezhettem volna. Tavaly februárban néhány lépésre voltam csupán az igazán nagy meglepetéstől, hiszen az akkor 32. Philippe Kohlschreiber ellen 7:6-ra hoztam az első szettet, s a másodikban is egy vagy két rossz döntésemen múlt csupán, hogy a top20-at is megjárt németet végül nem tudtam legyőzni. S bár foghatnánk mindezt a szerencsére is, valójában még nem álltam készen egy ekkora sikerre.

Mennyi szép emlék, s milyen rövid idő alatt!

A hasznos tapasztalatokról és tudásról nem is beszélve, amelyet a Davis Kupa-küzdelmektől a hétvégi Magyarország – Belgium találkozóig kaptam.

Foto: Kiss Lóránt/www.lorantkiss.com

A Debrecenben történtek felülírták minden korábbi élményemet. Még akkor is, ha előre tudtam, Marci és Attila viszi végig a meccset, pályára lépni tehát valószínűleg nem fogok. De ez így volt rendjén, ezért ennek megfelelően állítottam be magamat is a hétre.

Egyetlen dolog járt csak a fejemben: mindent megtenni azért, hogy ők ketten tökéletes formában játszhassanak pénteken és szombaton.

A tenisz egyéni sport, s bizony sokszor önzőnek kell lennünk ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Most azonban arra volt szükség, hogy teljesen kikapcsoljam ezt az amúgy logikus és hasznos gondolkodást. Szerencsére ez tökéletesen sikerült, egyetlen percre sem kerekedtek felül saját érdekeim. Pontosan követtem minden utasítást, kérést, de talán még a meg nem fogalmazott gondolatokat is. Nem magamért, kizárólag értük és a csapatért. S hogy a pénteki Kimmer Coppejans elleni meccs előtt én üthettem be Marcit, aki nem is olyan régen, még Roger Federer ellen nyert szettet Ausztráliában, ez olyan érzés volt számomra, mintha lottóötöst nyertem volna.

Mégsem mondhatom, hogy ne lettem volna haszonélvezője is a debreceni napoknak. Marcival és Atival játszani, edzeni, egyáltalán együtt lenni, nemcsak megtisztelő volt számomra, de igen tanulságos is.

A gyakorlások alatti összpontosításuk, a pályán és azon kívül tanúsított profi hozzáállásuk, a könyörtelen küzdeni tudásuk számomra is követendő példa, ha oda szeretnék eljutni, ahol ők vannak.

De hová is vágyhatnék máshová? Továbbra is a top100 az egyetlen célom, bármilyen kanyargós és nehéz út vezet is odáig.

A saját programom ugyan módosult a Davis Kupa-mérkőzés miatt, és vasárnap nem utaztam el Antalyába, a soron következő ITF-tornámra, de ezt most egy cseppet sem bánom. Sokkal többet nyertem ezen a héten Debrecenben, mint néhány ATP-pont. S bár a világranglistán idén egyre határozottabban szeretnék elindulni felfelé, most újabb célkitűzések is megfogalmazódtak bennem.

Novemberben, Madridban, ismét a csapat tagja szeretnék lenni, s bár a segítő szerepkör is nagyszerű egy ilyen csodálatos közösségben, igyekszem addigra olyan formába kerülni, hogy éles helyzetben is nyugodtan számíthassanak rám a társak.

Tudom, ezért hihetetlenül sokat kell dolgoznom, de úgy érzem, most már kétszeresen is megéri minden áldozat.

És mindezt nemcsak magamért teszem. De értük is. A csapatért is!

Piros Zsombor és a SportSpirit

0 Komment
4

Kommentelj