STAFÉTA

forrás: Gy. Szabó Csilla

PIROS ZSOMBOR

profi teniszjátékos

A pályára lépés pillanatában a győzni akarás automatikusan veszi át fejemben az irányítást. A megfontoltságot, az ésszel számítást, az öltözőben hagyom. Kiskorom óta nagy harcos vagyok, bármilyen kilátástalan helyzetből kiküzdöm magam. Ezért, ha a sérülés veszélyét rejti magában egy meccs, akkor annak sorsáról még hideg fejjel, a szállodai szobában kell döntenem.

Később, úgysem tudna senki sem megállítani. Még egy elviselhetetlen fájdalom sem.

Ma reggel, Antalyában, ésszerű döntést akartunk hozni. Egy felnőtt, a hosszútávú céljai érdekében pillanatnyi áldozatokra is képes sportolóhoz méltót. A kiújult sérülésem miatti kétségektől nyugtalan éjszakát követően, minél előbb tudni akartam, hogy is állunk. A kora reggeli próbán azonban ismét éreztem az ősszel megsérült talpamat, ezért a lehető leggyorsabban, még a meccs előtt határoztunk edző-édesapámmal.

Hideg fejjel, jól megfontoltan. Inkább fel sem mentem a pályára.

Ha nem így teszünk, a meccsen addig feszítettem volna a határaimat, amíg baj nem lett volna belőle. Pedig annyi terv és cél van idén előttem… Erőt vettem magamon és a visszalépést választottam. Semmiképpen sem akartam, akartunk kockáztatni.

A döntés miatt, hatalmas szomorúság tört rám. Bármennyire is tudtam, hogy így helyes, játszani, küzdeni jöttem Törökországba, nem pedig nézőnek. Még akkor is, ha az indulás pillanatában pontosan tudtuk, ez csak próbaverseny lesz. Az őszi talpsérülésemből felgyógyulva, teljesen tünetmentesen érkeztünk Antalyába. S bár a hazai sparring-partnerek ellen kitűnőre vizsgázott a lábam, nem tudhattuk, hogyan reagál éles helyzetben. Bánatomat csak fokozta, hogy a döntés reggelén, az eddig megszokottól eltérően, csodálatos teniszidőre ébredtünk. A viharos cél szinte teljesen elállt, a hőmérő higanyszála pedig szép lassan emelkedni kezdett a szikrázó napsütés hatására.

Másfél hét sárdagasztást és a természettel való folyamatos viaskodást követően semmi mást nem szerettem volna, csak játszani!

Pedig amúgy a teszt nagyszerűen sikerült. Az első két mérkőzésen belejöttem a játékba, az új elemeket egyre biztosabban használtam, csak a versenyrutin jött lassabban vissza. A Nagy Peti elleni emlékezetes háromórás és háromszettes találkozó után éreztem először a lábam, de nem volt vészes. Az viszont már aggasztott, hogy a következőre sem múlt el. A döntőt azonban még így is bevállaltam, egy lépéssel a cél előtt, már a leglogikusabb észérv sem tud visszatartani. Hideg fejjel sem. A spanyol fiú Challenger-szintű játéka csak súlyosbította a helyzetet, a második szettben még az orvosi időt is ki kellett kérnem, s a kapott fájdalomcsillapítós krémnek köszönhetően tudtam befejezni a találkozót.

A győzelem íze a nagy küzdelem után mindig különösen édes, ám ezúttal beárnyékolta a folytatás felett érzett aggodalmam.

Azután úgy tűnt, a szerencse mégis mellém szegődik. A második heti torna szerdai kezdése két teljes napot adott a regenerálódásra. A szerdai kör a pihenésnek köszönhetően egészen jól ment, a csütörtöki „futkározás” azonban már éreztette hatását. S bár a folyamatos esőzések miatti mély pálya puhaságával a talpamnak kedvezett, lassúságával épp a játékstílusom ellen dolgozott, s a szokásosnál is hosszabb meccsekre kényszerített. A hét meccsből három nyúlt két és fél óránál tovább, amelyből legalább azt leszűrhettem tanulságként, hogy az állóképességem ismét közelíti a legjobb formámat.

Hogy az előzmények ismeretében miért maradtam a második hétre is?

Mert nem akartam próba nélkül feladni. De volt egy apró személyes okom is. Sallay Petivel várt rám a páros. A történtek fényében persze nyugodtan visszavonhattam volna az egy héttel korábban tett ígéretemet, de nem szeretek ilyet tenni. S bár vesztettünk a kiemelt lengyel-cseh páros ellen, örülök, hogy tartottam magam az adott szavamhoz és a találkozó is szép emlék marad. Ahogy az antalyai másfél hetem is, hiszen az eredmény szempontjából elértük, amit szerettünk volna, hétfőtől ismét a legjobb négyszázon belülre kerülök az ATP-világranglistáján. A lábamat pedig még éppen időben, mielőtt nagyobb baj lett volna, pihenésre kényszerítettem. 

Nem is búcsúztam véglegesen a török várostól. Két hét múlva, a 25 ezer dollároson, még jobb formában, ismét itt leszek.

Piros Zsombor és a SportSpirit

0 Komment
2

Kommentelj